fbpx
március 8, 2023
3 perc olvasási idő
Dein Stefánia

Idén kibővítettük a Steel Lion díjat

A Steel Lion díj egy nemzetközi verseny acélszerkezet-tervező mérnökök számára, amire ettől az évtől kezdve külön kategóriában a diplomázó hallgatók is pályázhatnak. Célunk ezzel a Consteel közösség szélesebb körű bevonása. Ez a díj a kreatív parametrikus megoldásokat ismeri el az acélszerkezet-tervezés területén, elősegítve az innovációt, a kreativitást és a kiválóságot. A pályázatra idén is március 20-ig lehet jelentkezni. Ne habozz a jelentkezés leadásával! A nyerteseket a március 30-án az International Consteel Meetup-on hirdetjük ki. A cikkben összeszedtük, hogyan alakultak át az ösztönző programjaink, és hogyan támogatja ez a kulturális területet is egyben.

Pár szóban a díjról

Tavaly indítottuk el nagy sikerrel, és abban az évben 30 acélszerkezet-modell érkezett be különböző iparágakból. A Steel Lion díj egyébként egy olyan kezdeményezés, amely ünnepli a tehetséget és a kreativitást a szerkezettervezésben és inspirálja a mérnököket, hogy versenyezzenek a legkiválóbb Consteel projektjeikkel. Mivel nem csak a hazai piacon vagyunk jelen, hanem jelentős számú nemzetközi felhasználónk is van, így számukra is szerettük volna megadni azt a lehetőséget, hogy nevezhessék munkáikat. Február 1-jén újra lehet nevezni a díjra, és az idei évtől a magyar és nemzetközi projektek mellett a hallgatók diplomamunkáikkal is nevezhetnek.

Amikor, mintegy 40 évvel ezelőtt elkezdtem lerakni a Consteel szoftver alapjait, először egyedül, majd egyre több hallgatóm csatlakozásával. Azt gondoltam, hogy a megszerzett acélszerkezeti és mechanikai tudásomat beleépítjük a szoftverbe, és azt majd a mérnökök úgy használják, mint bármi más egyszerű segédeszközt. Akkor még nem sejtettem, hogy olyan rendszert hozunk létre, amelyik képes a megalkotóit is tanítani. Ma már attól tartok, hogy a szoftver sokkal többet tud az acélszerkezetek viselkedéséről, teherbírásáról, mint én magam: a Consteel egy igazi MESTER, akitől lehet és érdemes tanulni. A Steel Lion kezdeményezés kiváló lehetőség minden hallgató és gyakorló mérnök számára annak megmutatására, hogy mire jutott a mesterével…

– mondta Papp Ferenc zsűritag, a Consteel atyja és az MTA doktora.

Hogyan jelentkezz a projekteddel?

2023-ban mindenki számára ingyenes a versenyben való részvétel, aminek előfeltétele, hogy a jelentkező cégnek rendelkeznie kell élő Consteel licenccel. A díjra egy vállalat több projekttel is jelentkezhet, ebben az esetben minden projektre külön ki kell tölteni a jelentkezési lapot. A tervezés végének (pl. kész modell) minden projekt esetében az ezt megelőző 5 éven belül kell lennie. A projekt vagy Consteel modell mérete nem lényeges szempont a bírálat során, ezért bátorítjuk a kreatív, egyedi megoldásokat tartalmazó kisebb projektekkel való nevezést is. A jelentkezést 2023. március 20-án zárjuk le, a beérkezett pályázatokat pedig a szakmai zsűri értékeli.

A benyújtott projekteket a ConSteel szerkezetmérnöki szakemberekből és professzorokból álló nemzetközi csapata fogja értékelni. Az összes projekt, ahol a megoldás szkripttechnológiát (Pangolin vagy Descript) alkalmaz, automatikusan a Pangolin díjért is elbírálásra kerül. Hiszünk abban, hogy ez az új technológia a modern szerkezettervezés jövője, ezért is tartjuk fontosnak, hogy elősegítsük a szakmában való megismertetését, terjedését. A nyerteseket a március 30-i International Consteel Meetup alkalmával hirdetjük ki. Az esemény részletes programját már most megtekintheted ide kattintva.

Hogyan jelentkezz a diplomáddal?

A jelentkezéshez diplomádnak csupán 2021. januárja és 2023. februárja között leadottnak kell lennie. Idéntől a Steel Lion díj keretein belül szervezzük meg a ConSteel-hez tartozó pályázatokat, versenyeket, beleértve a korábbi hazai felhasználói pályázatot vagy a Diplompályázatot is. hogy egy magas szintű, nemzetközileg elismert szakmai vagy diplomadíjat hozzon létre a Consteel felhasználói közösség számára. Ha diák vagy, esetleg az elmúlt 2 évben végeztél, nem szükséges, hogy élő Consteel licenccel rendelkezz. A diplomamunkákat nem a tapasztalt szakemberek által benyújtott valós projektekkel együtt értékeljük! A jelentkezési határidő szintén március 20-án zárul.

A közösség és a kiválóság ünneplése a szerkezetépítésben

Minden kategória győztesét a 2023. március 30-án megrendezett International Consteel Meetup-on hirdetjük ki. Hisszük, hogy a közösség ereje megsokszorozza az egyének teljesítményét. Fontosnak tartjuk a szerkezetépítési szakmában is a közösségformálást, aminek egy fontos lépcsője az, hogy megosztjuk egymással az eredményeinket. Ez talán a legfontosabb része a Steel Lion díjnak, hogy megmutassuk egymásnak, mit és hogyan oldunk meg a Consteel segítségével. Ezért is készítettük el az új weboldalt, ahol a nevezett és egybegyűjtött modelleket egy látványos online nézegetőben meg lehet tekinteni. A díjjal kapcsolatos további részletekért látogass el a weboldalra!

A szerző

Dein Stefánia

A marketing stratégia kialakításáért és kommunikációért felelős. Céljául tűzte ki, hogy a célzottabban és szélesebb körben ismertté tegye a Consteel-t. Szorosan együttműködik a sales és design csapattal. Mindig nyitott az új ötletekre.

Vissza a Blogra

Egyszerűsítsd a tervezési folyamatod a Consteel segítségével

New model examples available in the first quarter

A Consteel 17 fejlesztések és frissítések videós összefoglalója

Consteel 17: összefoglaló a legújabb fejlesztésekről 

Iratkozz fel, hogy mindig naprakész légy a Consteel híreivel kapcsolatban