fbpx

A jelenlegi kedvező áron december 15-ig juthatsz hozzá a szoftverhez, bővítheted a csomagod. Részletekért kattints!

Cégünk az elmúlt 10 évben nem követte folyamatosan a piaci változásokat a Consteel árában. A meglévő licencekhez kapcsolódóan nem történik drasztikus árváltozás, de jövőre az új belépők számára lényegesen magasabb árszínvonalon lesz elérhető a szoftver. Ha el szeretnéd ezt kerülni, szoftverigényedet december 15-ig várjuk!

Míg a tervezőmérnöki és programozói bérek és egyéb költségek tartósan növekedtek, mi továbbra is egy állandó, ezen a piacon kedvező áron szolgáltattuk szoftverünket, és fejlesztettünk, újítottunk a mérnöki közösség számára.

Annak érdekében, hogy a tőlünk megszokott és elvárt szinten folytassuk a Consteel programmal kapcsolatos fejlesztői munkát, kénytelenek vagyunk jelentősebb mértékkel árat emelni. Ennek következtében 2023-ban az új Consteel licenceket és a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatásokat megemelt áron tudjuk csak biztosítani.

A meglévő licencekhez kapcsolódó díjakban nem történik jelentős árváltozás.

A tavalyi év végén bevezetettünk egy új licencelési rendszert, amely a bevezető időszak után változásokat eredményezett a Consteel mellett nyújtott szolgáltatások terén is. A korábbi szoftver karbantartási szerződést felváltotta a Consteel Közösségi Tagsági rendszer, melynek keretében jelentősen kibővítettük kiegészítő szolgáltatásainkat (Tudásbázis anyagok, felhőalapú modell mentése, tárolása és megosztásaScript Könyvtár), amiket különböző szintekhez (Basic, Pro, Premium) tartozó jogosultság szerint lehet ettől az évtől igénybe venni.

Javasoljuk, hogy aki tervezi Consteel szoftver vásárlását, csomagjának bővítését, az még idén a megadott dátumig rendelje meg, hogy azt a jelenlegi áron tudjuk biztosítani.

FONTOS! A december 15. után jelzett vásárlási igények esetén csak jövő évi számlázással és az új árral tudjuk szoftverünket biztosítani. Emiatt kérünk, mielőbb jelezd az info@consteelsoftware.com címen, ha élni kívánsz a lehetőséggel!

Új fejlesztéseink megvalósításának folyamata az ötlettől az implementációig általában egy évet ölel fel. Az újdonságok hagyományosan a fő termékünk, a Consteel soron következő verziójához kapcsolódnak. Idén elindítottuk az első nemzetközi Consteel díjat, melybe beleolvad a Diplomapályázat is, így a Steel Lion égisze alatt indul majd el a következő pályázat a végzős építőmérnök hallgatók számára. Továbbá év közben is új support funkciókat építettünk be, és kiadtuk a Steelspace frissítését is. A következőkben összefoglaltuk az új fejlesztéseinket, melyben több, az általatok küldött igény is visszaköszön.

A Consteel fejlesztési stratégiája

A Consteel fejlesztési stratégiájának mindig három fontos pillére van: 

  1. Innováció – saját kutatási eredményeinkre épülő fejlesztésekkel igyekszünk megőrizni vezető pozíciónkat a fejlett, automatikus, de mégis gyakorlatorientált tervezési módszerek területén, különösen az acélszerkezetek esetében. A piacon egyedülálló fejlesztéseink a Consteel összehasonlíthatatlan tervezési munkafolyamatának magját képezik.
  1. Kiegészítések – a Consteel szoftvert eredetileg általános acélszerkezetek tervezéséhez fejlesztettük, elsősorban erre is használják. Azonban annak érdekében, hogy speciális tervezési munkafolyamatunkat az esetek szélesebb körére tudjuk alkalmazni, egyre több modellezési, számítási és méretezési területet fedünk le, kiegészítve az alapvető funkciókat.
  1. Felhasználói igények – rendszeresen megkérdezzük felhasználóinkat a szoftvert érintő fejlesztési ötleteikről, és bár lehetetlen egyszerre mindent megvalósítani, mégis igyekszünk úgy alakítani az új verziókat, hogy azok a lehető legtöbbet tartalmazzák ezek megoldásából. 

A Consteel 16 új funkcióit tekintve megállapíthatjuk, hogy ez a verzió túlnyomórészt a felhasználói igények megvalósításáról szól; szinte minden fejlesztés közvetlenül kapcsolódik az előző években vagy a közelmúltban végzett felmérés során kapott konkrét felhasználói igényekhez. Szeretnénk röviden összefoglalni ezeket az újdonságokat, és reméljük, hogy egy olyan verziót tudunk bemutatni felhasználóinknak, melyben igényeikre a Consteel-től megszokott módon, innovatívan tudunk választ adni.

Teherkombinációk és határállapotok könnyebb kezelése

Átalakítottuk a teherkombinációk generálásának rendszerét a határállapotok bevezetésével. Ez magában foglalja a Consteel automatikus teherkombináció generáló funkciójának geotechnikai kombinációkkal való kiegészítését, valamint a határállapotok megjelenítését több helyen a Consteel-ben. A határállapotok és teherkombinációk könnyű kezelése adja az alapot több új fejlesztésünknek, melyek együtt segítenek a tervezés gyors és hatékony végrehajtásában az Eurocode-nak megfelelően.

Határállapotok szerinti automatikus teherkombináció generálás

Releváns teherkombinációk szűrése

Szinte minden szerkezettervezési projektben jelentős problémát jelent, hogy a szabványok hatalmas mennyiségű teheresetet és -kombinációt határoznak meg. Bár e kombinációk többsége soha nem releváns vagy mértékadó, ettől függetlenül általában nem nyilvánvaló, melyeket lehet biztonsággal elhanyagolni, ezért az optimalizálási folyamatot nagy mennyiségű felesleges számítás terheli. Az új szűrő funkció átfogó eszközt kínál a probléma kezelésére. A teherkombinációk típusa, valamint a korábbi analízis eredmények és kihasználtságok alapján szűrési szabályok széles skálája határozható meg a releváns kombinációk kiválasztásához. Az így kapott csökkentett lista elmenthető az optimalizálás különböző lépéseihez, ami javítja a tervezési folyamatot, és jelentősen csökkenti a számítási időt.

Vasbeton oszlopok korszerű tervezése

Bár a Consteel korábbi verziói számos funkcióval rendelkeztek a vasbeton szerkezeti elemek tervezéséhez, ezek a tervezési lehetőségek nem érték el azt a szintet, amit az acélszerkezeti elemeknél biztosítunk az egyediség és az automatizálás tekintetében. A vasbeton oszlopok új tervezési lehetőségeivel ezt is – a Consteel-től megszokott – magasabb színvonalra emeltük, segítve a mérnököket gyors és biztonságos optimalizálásban. A vasbeton oszlopok esetében igen jelentős stabilitásvesztési és másodrendű imperfekciós hatások automatikusan meghatározhatók az egyedülálló globális stabilitásvesztési és érzékenységi analízisünk alapján, figyelembe véve a teljes modell tényleges merevségét. Ily módon az oszlopok vasalása a másodrendű hajlítónyomatékok valós eloszlásának megfelelően helyezhető el anélkül, hogy azokat olyan oszlopszakaszokon kellene alkalmazni, ahol ezek a hatások elhanyagolhatóak.

A vasbeton oszlopok vasalásának definiálásához készült új dialóg a vaselhagyás megadásának lehetőségével

Új pontalap-méretező funkció

Felhasználóink régóta igénylik, hogy legyen egy átfogó tervezési lehetőség pontalapokhoz, hogy a Consteel-ben egy csarnokszerkezet minden részének teljes tervezését el lehessen készíteni. Az új pontalap-méretező funkció teljes mértékben kielégíti ezt a kérést. A pontalap tervezését elkülönítettük a talpkapcsolatokétól, és a már meglévő ellenőrzések – mint a talajtörés és süllyedés számítása – kiegészültek több, különböző vizsgálattal, beleértve a külpontosság és a felborulás, valamint a vasalás ellenőrzését hajlításra és átszúródásra.

Modellelőzmények és -összehasonlítás  

Tavaly kezdtük el a projekt- és modellkezelés kényelmes, felhőalapú funkcióinak biztosítását az új Project Center-ben. A felhőbe mentett modellek könnyen elérhetők bárhonnan és megoszthatók a Consteel vagy a Steelspace segítségével az érintett kollégákkal. A Consteel 16-ban már rögzítheted ezeknek a modelleknek a megjegyzésekkel ellátott előzményeit, és hozzáférhetsz az összes korábbi teljes verzióhoz a Consteel-ben, vagy akár gyorsnézetben a Steelspace-en, ahol a modellek összehasonlítására is van lehetőség, hogy könnyen megtaláld a két verzió közti különbséget.

Pangolin és Consteel modellek kombinálása 

A Grasshopper plugin-unk számos tervezőirodában a központosított, parametrikus tervezési munkafolyamat elengedhetetlen eszközévé vált. Gyakorlatilag a teljes modelloptimalizálási folyamat irányítható a Pangolinban a modellépítéstől az automatikus elemzésig és a tervezésig. Az új fejlesztésekkel azokat a mérnököket is szeretnénk becsatornázni ebbe a folyamatba, akik csak Consteel-ben dolgoznak, és nem használják közvetlenül a Grasshopper vizuális szkriptnyelvét. Az új modell-lebontás, -egyesítés és a -összehasonlítás komponensek előzetes változata lehetővé teszi a parametrikus Pangolin modellek Consteel modellekkel való kombinálását, megtartva az összes szükséges modellobjektumot, és beillesztve azokat a parametrikus munkafolyamatba.

Descript gyorsindítási eszköztár

Belső szkriptnyelvünk (a Descript) és a Consteel-ben található munkakörnyezete (a MyDescript) egyre nagyobb sikert arat felhasználóink körében. Az év során folyamatosan adtunk ki új szkripteket, hogy hasznos funkciókkal bővítsük a munkafolyamatokat. Ezek a Script Library-ben is elérhetők. A Consteel 16-nál nagy lépést tettünk annak érdekében, hogy ezen szkriptek által meghatározott funkciók mindennapi használatát még hatékonyabbá tegyük egy gyorsindítási eszköztárral. Válaszd ki kedvenc Descript-funkcióidat, és tűzd a gyorsindító ikonokat az alsó sávra, hogy ezek a funkciók azonnal elérhetőek legyenek számodra, ezzel is könnyítve munkádat!

Konkrét megvalósított felhasználói igények a Consteel 16-ban

Felmérés alapján megvalósított felhasználói kérések

Néhány kisebb kérés került be a fejlesztéseinkbe, amelyeket az idei felhasználói felmérés során nyújtottatok be hozzánk. Ezek közül párat a teljesség igénye nélkül fel is soroltunk:

Időről időre felmérjük, hogyan használjátok a mindennapjaitok során a szoftvert, és hogyan tudjuk ezt a folyamatot jobban támogatni fejlesztéseinkkel, hogy még kevesebb időt töltsetek a modellezéssel. Az új verzió kiadása után az ingyenes próbaverzióval automatikusan elérhetővé válnak majd az új fejlesztések is. Fejlődjünk együtt, segíts a visszajelzéseddel!

Bemutatjuk a Steel Lion-ra beérkezett egyik pályamunkát, mely megnyerte idén a Pangolin díjat is. A cikkben a Tiszaliget Revitalizációs projektből készült részletes esettanulmányt olvashatod.

Általános adatok

A szerkezettervezők fő feladata egy új nyomvonalú csúszda tartószerkezetének tervezése volt. Az építészek által előírt új nyomvonal lejtése és görbülete csak enyhén tért el, mint az elavultnak ítélt, meglévő pálya. Így a cél, a meglévő oszlopok minél nagyobb részének újrafelhasználása és a támaszpontok elhelyezésének optimalizálása volt, ezáltal minimalizálva a szükséges konzolok számát.

A tervezőcsoport végezte a globális szerkezeti számításokat, valamint a csomóponti számításokat, a részletezést és a gyártmánytervezést. A fő cél már a kezdetekkor is egy központosított parametrikus modell létrehozása volt az összes szükséges modellobjektum dinamikus generálása és a szoftverek közötti hatékony kommunikáció érdekében. Szerkezeti szempontból ez a teljes modellt jelentette a komplex geometriával, terhekkel, támaszokkal stb., míg a részletezési oldalról egy kész modellt végleges csomópontokkal.

A projekt általános munkafolyamata

A sokoldalú Grasshopper szkript

A szkript a következő feladatokat képes elvégezni:

0. Bejövő adatok feldolgozása

  1. A szerkezeti modell paramétereinek összegyűjtése
  2. Terhek meghatározása az előírások szerint (gyártó, szabvány)
  3. Geometria létrehozása Grasshopper-en keresztül
  4. Tekla modell generálása
  5. Consteel modell objektumok generálása
  6. Terhek hozzárendelése a Consteel rudakhoz

A bejövő adatok feldolgozása

Két fő bemeneti adat érkezett: az összeállított csúszdaelemek 3D-s modellje, valamint a meglévő szerkezet geodéziai felmérése. Mindkét .dwg fájl a Rhino 3D-ben került feldolgozásra, hogy elkészülhessen a központosított modell, amely közvetlenül kapcsolódik a Grasshopper szkripthez. A csúszda középvonalait tartalmazó alapmodell külön fóliákra lett osztva, és az Elefront plugin-on keresztül lett behívva Grasshopper-be, a meglévő oszlopok bemért pontjaival együtt. Ezen pontokat átlagolva lettek kinyerve az oszlopok középvonalai.

Bemeneti adatok Rhino-ban

A terhek meghatározása

A gyártó műszaki adatlapja és a kapcsolódó szabványos tehermeghatározási módszerek importálásra kerültek Grasshopper-be. Ez lehetővé tette az automatikus számítását az adott csúszda szelvényhez tartozó hasznos-, víz-, centrifugális és hóterheknek és az eredmények közvetlen továbbítását a Pangolin plugin számára.

A szabvány szerinti teher meghatározások
Automatikusan generált hasznos és centrifugális külpontos terhek

A Consteel modell előállítása

A középvonalak Grasshopper-ben történő gyors korrekciója után egy előzetes Tekla modell készült a szkript segítségével, amely kezdetleges, egyedi komponensekkel előállított csomóponti konfigurációkat szórt ki minden pozícióba. Ez a modell biztosította, hogy a csúszdát fogadó csomópontoknál a helyes külpontosságokkal lehessen számolni Consteel-ben, a rudak valós pozícióinak köszönhetően.

A generált modell tartalmazta az összes szükséges modellobjektumot (pl. az összes rudat különböző rúdvégi folytonosságokkal, tehereseteket és kombinációkat, stb.) a Grasshopper-ből történő direkt futtatáshoz és elemzéshez, lehetővé téve különböző támaszelhelyezések viszonylag rövid időn belüli vizsgálatát.

A Consteel modell a futtatáshoz szükséges összes elemmel

A végső modell

A szerkezet ellenőrzését és a méretezést követően a tipizált csomópontok ellenőrzésére is sor került adott pozíciókra (IDEA StatiCa segítségével), mint például a konzol bekötésének csomópontja, a merevítő csomópontok és a csúszda fogadó csomópontok esetében. Az előzetes egyedi komponensek a Tekla modellben frissítésre kerültek, így órák kérdése volt a teljes modell előállítása, amely megfelelő a tervrajzok elkészítésére.

Konklúzió

A parametrikus modell képes volt többféle konfiguráció előállítására és a teljes projekten átívelő támogatásra. A projektek teljes tervezési időtartama 2 hónap volt, egy statikus tervező és egy gyártmánytervező végezte el. A szkript fejlesztése körülbelül 1 hónapig tartott, és teljes mértékben újraalkalmazható hasonló jövőbeli projektekhez.

PROJEKT ADATOK

Generál Tervező: Eleven Kft.

Szakági Tervező: KÉSZ Constructii Romania Kft.  

Szakági tervezőcsapat: 1 vezető statikus tervező, 1 statikus tervező, 1 gyártmánytervező

Felmérjük a felhasználóink hogyan használják a mindennapjaik során a szoftvert, és szeretnénk támogatást nyújtani, hogy még kevesebb időt töltsenek a modellezéssel. Ehhez a te visszajelzésedre is szükség van! Ha részt szeretnél venni a Consteel alakításában, töltsd ki 10-20 perces átfogó kérdőívünket és légy részese a következő újításoknak!

Szeretnénk jobban megismerni, hogy ebben a folyamatban milyen szerepet tölt be a Consteel, hogyan használja a mindennapjai során, és hogyan tudnánk elérni, hogy kevesebb időt töltsön modellezéssel. A kérdőív kitöltése név nélküli és 10-20 percet vesz igénybe. Egy rövid általános angol nyelvű bevezető után magyar nyelven is kitölthető.

A kérdőív lezárult, köszönjük a rá szánt időt.

A jövőben a Steel Lion díj keretein belül szervezzük meg pályázatainkat és versenyeinket – így a Magyar Felhasználói Díjat és Diplomapályázatot is – , ezzel egy nívós, nemzetközi szintű szakmai és pályakezdő díjat szeretnénk létrehozni a Consteel felhasználói közösség számára. Ez egy olyan kezdeményezés, amely ünnepli a tehetséget és a kreativitást a szerkezettervezésben és inspirálja a mérnököket, hogy versenyezzenek a legkiválóbb Consteel projektjeikkel. A cikkben összeszedtük, hogyan alakultak át az ösztönző programjaink és hogyan támogatja ez a kulturális területet is egyben.

Miért hoztunk létre egy nemzetközi díjat?

Egy ideje érlelődött a gondolat, hogy egy nívós, nemzetközi díjat hozzunk létre a Consteel felhasználói közösség számára. A Consteel szoftver egyedülálló és fejlett megoldás az acélszerkezetek gyors és hatékony tervezésére, alkalmazásával évről évre rengeteg kiváló projekt születik. Ezeket szeretnénk megmutatni a tágabb mérnök társadalomnak, hogy lássátok, milyen sok különböző kreatív megvalósítás létezik és mennyi mindenre használható a szoftver.

Magyarországon már korábban elindult ennek hazai változata, amely keretében számos nagyszerű projektet küldtek be felhasználóink, és jutalmaztuk minden évben őket a Magyar Felhasználói Díjjal. A korábban értékelt munkákat megnézhetitek ide kattintva.

Az első nemzetközi Steel Lion díj

A Steel Lion díj egy olyan kezdeményezés, amely ünnepli a tehetséget és a kreativitást a szerkezettervezésben és inspirálja a mérnököket, hogy versenyezzenek a legkiválóbb Consteel projektjeikkel. Mivel nem csak a hazai piacon vagyunk jelen, hanem jelentős számú nemzetközi felhasználónk is van, így számukra is szerettük volna megadni azt a lehetőséget, hogy nevezhessék munkáikat. Ezért idén 2022. február 1-jén elindítottuk az első nemzetközi Steel Lion díjat, amire nem csak magyar, de immáron nemzetközi projekteket is várunk. A díjról bővebb információ itt található.

A díj elkészítésére pályázatot írtunk ki magyar művészek körében, a beérkezett pályaművek közül pedig egy fiatal szobrász, Gyurcsovics Mihály Ágoston alkotását választottuk. Ahogy az oroszlánt az állatok királyának tartják, úgy ezzel a Steel Lion díjjal mi is kiemeljük a beérkezett modellek közül a legjobb projekteket. A szobor letisztult és formabontó kivitelezése mellett az is fontos volt, hogy az oroszlán belsejének felépítése jól szimbolizálja a Consteel által is alkalmazott acélszerkezet-tervezést és az értékes globális kapcsolatokat. A díj anyagát tekintve rozsdamentes acélból készül, ami a szerkezeti funkcionalitása mellett kiváló dizájn anyagként is használható.

Steel Lion díj

Gyurcsovics Mihály Ágoston, szobrász

Hogyan lehet jelentkezni?

Jelenleg mindenkinek ingyenessé tettük a versenyben való részvételt, aminek előfeltétele, hogy a jelentkező cég rendelkezzen élő Consteel előfizetéssel. A díjra egy cég több projekttel is jelentkezhet, ebben az esetben minden projektre külön ki kell tölteni a jelentkezési lapot. A projekt vagy Consteel modell mérete nem lényeges szempont a bírálat során, ezért bátorítjuk a kreatív, egyedi megoldásokat tartalmazó kisebb projektekkel való nevezést is. A jelentkezést 2022. március 16-án zárjuk le, a beérkezett jelentkezéseket pedig szakmai zsűri nézi át.

A benyújtott projekteket a ConSteel szerkezetmérnöki szakemberekből és professzorokból álló nemzetközi csapata fogja értékelni. Az összes olyan projekt, ahol a megoldás szkripttechnológiát (Pangolin vagy Descript) használ, automatikusan a Pangolin díjért is elbírálásra kerül. Hiszünk abban, hogy ez az új technológia a modern szerkezettervezés jövője, ezért is tartjuk fontosnak, hogy elősegítsük a szakmában való megismertetését, terjedését. A nyerteseket a 2022. március 24-i International Consteel Meetup alkalmával hirdetjük ki. A rendezvényről hamarosan többet is megtudhattok.

Mi történik a Diplomapályázattal?

A jövőben Steel Lion díj keretein belül szervezzük meg a ConSteel-hez tartozó pályázatokat, versenyeket. Ez azt jelenti, hogy a hazai verseny külön már nem kerül megszervezésre, helyette nemzetközi szinten értékeljük a projekteket. Így 2023-ban már a Steel Lion égisze alatt indul majd el a következő pályázat a végzős építőmérnök hallgatók számára. Ez névleges változást jelent majd, természetesen a diplomamunkákat nem együtt értékeljük majd a tapasztalt szakmabeliek beküldött projektjeivel.

Mivel idén a környező országokból is érkeztek szakdolgozatok, amit nagy előrelépésnek gondolunk, így érdemesnek látjuk ezt is kiterjeszteni nemzetközi pályázattá, így a jövőben a külföldi fiatalok is lehetőséget kaphatnak a részvételre.